Termelésinformatika-kutatási konzorcium alakul

Mintegy nyolcmilliárd forinttal (26 millió euró) támogatja az Európai Bizottság két új magyar kutatási konzorcium létrehozását a termelésinformatika és termelésirányítás, valamint a molekuláris orvostudományok területén – mondta el november 14-én Budapesten Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NFKI) Hivatal vezetője.
– A Horizont 2020 keretprogram Teaming pályázatán elért eredmény a magyar kutatók kiemelkedő sikere – hangsúlyozta Pálinkás József, aki kiemelte azt is: a kiegészítő hazai forrásokkal, valamint a résztvevő magyar és nemzetközi intézmények támogatásával a két program összesen 22 milliárd forintból valósulhat meg a következő hét évben.
A kutatás-fejlesztés terén alacsonyabb teljesítményű európai országokban új kiválósági központok létrehozását elősegítő nagy presztízsű pályázat 10 nyertesét – köztük portugál, szerb és bolgár projekteket – erős versenyben, 27 ország összesen 169 pályázatból választották ki két lépcsőben – fűzte hozzá Pálinkás József. A sikeres magyar pályázást az NKFI Hivatal koordinálta.
A pályázat eredményeként a Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ (EPIC) a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (MTA SZTAKI) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) jöhet létre. Mint Kádár Botond projektmenedzser elmondta, az új központ elsősorban a gyártási digitalizáció területére, a kiberfizikai termelési rendszerekre fog koncentrálni.
– Az ipari gyártás a magyar GDP tekintélyes részét, mintegy 25-26%-át teszi ki, és a magyar kormányzat célja ennek további emelése. Ebben fog tudni segíteni a több mint negyven résztvevőt, köztük számos piaci szereplőt maga mögött tudó 6,5 milliárd forintos projekt az innovációs folyamat felgyorsításával és a digitalizációs kultúra terjesztésével az ipar területén – hangsúlyozta Kádár Botond. A programban a német Frauenhof Társaság is részt vesz a felhalmozott szakmai tudás átadásával.

MTI

Author: admin