Hónap: 2017. november
Indul a Budapest-Belgrád-vasútvonal felújítása
„Hétfőn megjelenik a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország gazdasági…
Mit lehet kihozni egy munkagépből? (videó)
Vízre bocsátották a világ legnagyobb atommeghajtású jégtörő hajó típusának legújabb példányát (videó)
Befejező szakaszába ért Oroszország legújabb atommeghajtású jégtörő hajójának, a Szibériának építése. A szeptember 22-i vízre bocsátásra azután került sor, hogy elkészült a hajótest és a…
Bezárhatják a fővárosi közbeszerzésekért felelős céget
Januárban dönthet a Fővárosi Közgyűlés a budapesti központi közbeszerzéseket intéző cég bezárásáról, tudta meg a Magyar Nemzet. Belső forrásokra hivatkozva azt írják, hatalmas a lemaradás…
Krónikus a buszvezetők hiánya a BKV-nál
Akkora a sofőrhiány, hogy a BKV már bárkit kiküldene vezetni a cégtől, akinek van jogosítványa. Van, aki szabadságot vesz ki, hogy mellékállásban vezessen. Szerelőket, mérnököket,…
Vészesen fogynak a Föld erőforrásai
Huszonöt évvel ezelőtt kapta meg az emberiség az első figyelmeztetését 1700 független tudóstól, akik közösen azt nyilatkozták, hogy az emberiség szélsőségesen kihasználja a Föld erőforrásait,…
Az e-kereskedelem bővülésének logisztikai kihívásai az ünnepekre
A tavalyi káosz után a webkereskedők, a futárcégek és a Magyar Posta is készülnek rá, hogy elég kapacitásuk legyen lebonyolítani a várakozások alapján idén újra…
Azt hiszi, nehéz parkolni itthon? Nézzen szét Bukarestben! (videó)
A dugók miatt se haladni, se leparkolni nem lehet. Az ingyenes parkolóhelyen „védelmi díjat” kell fizetni az autóért. A román főváros tele van a járdán vagy…
Hétfőn befut Pozsonyba az első kínai tehervonat
Kéthetes út után hétfőn érkezik meg a pozsonyi kikötőhöz a 41 konténerből álló első kínai teherszállítmány – tájékoztatott a szlovák közlekedési tárca. A szerelvény két…
Korlátozta a Posta a csomagfeladást, de nem tudja ellenőrizni a korlátozást
Pénteken nagy megrökönyödést váltott ki a Magyar Posta legújabb húzása. A cég, amely állítólag már korábban felkészült a karácsonyi rohamra, a honlapjára feltett közleményben jelentette…
Első útján kevesebb mint két óra alatt karambolozott Las Vegas új önvezető minibusza (videó)
Nagy médiafelhajtás kísérte a szerdai startot, hiszen a bejelentés szerint ez az USA első menetrendbe állított önvezető shuttle busza. De két órája állt csak kísérleti…
Január 1-től csak arcképes igazolvánnyal fuvarozhatnak a budapesti taxisok
Január elsejétől már csak új, arcképes személyszállító-vezetői igazolvány birtokában lehet taxiszolgáltatást nyújtani – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-vel. Az arcképes igazolvány kiváltását egy 2015-ös…
Csomagfeladási limitet vezet be a Posta az ünnepekre
November 15-től visszavonásig nem szerződéses ügyfeleink naponta legfeljebb 5 darab MPL Üzleti és MPL Netcsomagot adhatnak fel – áll a Magyar Posta héten megjelent tájékoztatásában….
Meghosszabbítják a budapesti 1-es villamos vonalát
A budapesti villamoshálózat fejlesztése keretében az Etele térig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát. 2019 elejétől Budapest leghosszabb, számos fontos csomópontot átszelő villamosvonala újabb átszállásmentes kapcsolatot…
A globális webáruházak saját raktárakat terveznek
„Gyakran halljuk, hogy a Magyar Posta lassú és sokszor elveszti a terméket. Sokan ezt egy megváltoztathatatlan alaphelyzetnek tekintik, pedig nem vállat kell vonni” – mondta…
Mobilon is lehet vonatjegyet venni
Alkalmazáson belüli jegyvásárlással bővíti telefonos alkalmazását a MÁV. A más városban tanuló egyetemistáktól a gyakran ingázó dolgozóknak is kényelmes lesz: pár érintéssel lehet majd vonatjegyet…
Nagynak számítana-e ma a Titanic?
Összevethető-e a Titanic a mai óriás hajók méretével? Az alábbi képen eldönthető.
Szigorodik a budapesti szmogriadó-rendelet
Csúcsra jár a használtautó-import idén is, miközben a fővárosi szmogriadó-rendelet miatt jelentős részük nem közlekedhet a füstös napokon – írja a Magyar Idők. Bár a…
Mennyi időt nyersz, hogyha a megengedettnél gyorsabban hajtasz?
Pontosan mennyi időt nyerhetünk azzal, hogyha a megengedett sebességnél gyorsabban hajtunk az autópályákon? A kérdés megválaszolása érdekében elkészítettünk egy táblázatot, amely megmutatja, hogy adott távolságokon…
Sokkal drágább lesz az egyes villamos meghosszabbítása
7,35 milliárdra tette a BKK az egyes villamos Etele térig történő meghosszabbítását, bizonyos pesti oldali villamosfelújítási munkákkal együtt. Ma azonban az jött ki a Közbeszerzési…