Kategória: Nemzetközi egyezmények
Átszabja az útdíjrendszert az EU
Az útdíjat a használat időtartama alapján kivető országoknak távolság alapú díjazásra kell átállniuk 2023-tól a nehézgépjárművek és a 2,4 tonnánál nehezebb teherautók, 2027-től pedig a…
Üzemanyagok új, egységes jelölési rendszere az EU-ban
„Kisautóm van, eddig 95-ös benzint tankoltam bele. Mostantól lesz E5-ös, és B7-es, meg ki tudja még micsodák, no de melyik jó nekem? Melyik nem teszi…
Újabb részletek derültek ki a lengyel-magyar vasútprojektről
Eddig szűkszavúan nyilatkozott a magyar kormány a Budapestet Varsóval összekötő gyorsvasútról. Most már egy konkrét útvonalról is beszélt Szijjártó Péter külügyminiszter, ez volt az, amelyet…
Trump további védővámokkal fenyegette meg Kínát
A Fehér Ház csütörtöki, a késő esti órákban kiadott közleménye szerint az elnök elrendelte, hogy kormányzata állítsa össze azoknak a kínai árucikkeknek a listáját, amelyekre…
Kína selyemutat épít az Északi-sarkra
Peking pénteken közzétette az Északi-sarki stratégiáját, amiben először fogalmazta meg nyíltan, hogy hiába fekszik 1500 kilométerre a sarkkörtől, fontos politikai és gazdasági érdekei fűződnek a…
A 112-es segélyhívó rendszer működéséről itthon és az EU-ban
Csak néhány az elmúlt hetek-hónapok hírei közül a közös uniós segélyhívóról, a 112-ről: „Vaja helyett Bajára is indított mentőt a 112-es segélyhívó.” „Rossz megyébe küldte…
Megalakult a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó
Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia képviselői aláírták a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó irányító testületének alapító megállapodását kedden Brüsszelben. Az Európai Unió Tanácsának tájékoztatása szerint a…
Indul a Budapest-Belgrád-vasútvonal felújítása
„Hétfőn megjelenik a Budapest-Belgrád-vasútvonal kínai finanszírozással történő felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország gazdasági…
Hétfőn befut Pozsonyba az első kínai tehervonat
Kéthetes út után hétfőn érkezik meg a pozsonyi kikötőhöz a 41 konténerből álló első kínai teherszállítmány – tájékoztatott a szlovák közlekedési tárca. A szerelvény két…
Milyen útlevéllel lehet a legtöbb országba szabadon utazni?
A Passport Index évről évre rangsorba állítja a Föld országainak útleveleit, aszerint hogy melyikkel hány országba lehet szabadon beutazni. És mivel pár nappal ezelőtt Paraguay…
Egyszerűsödik a vámkezelés az EU-ban
Az Európai Bizottság egységes elektronikus rendszert hozott létre az árubehozatal egyszerűsítésére és könnyebb átláthatósága érdekében – közölte az uniós bizottság hétfőn. Az Európai Bizottság tájékoztatása…
EU-s vizsgálat a magyar EKÁER rendszerrel szemben
A kormány mindent elkövet, hogy megvédje az Európai Számvevőszék által is elismert hazai elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer), amely a leghatékonyabb eszköz a fiktív és adózatlan…
Az etológus professzor szerint a Föld rendszerelméleti szempontból „röhej”
Csányi Vilmos szerint nagy háborútól nem kell tartanunk, de „röhej”, hogy miközben az emberiség fele éhezik, hatalmas pénzek mennek el fegyverekre és helyi háborúkra. Az…
Nagy változások a vényköteles gyógyszerek forgalmazásában
Megdrágítja a gyógyszereket egy új uniós szabály, viszont azt várják tőle, hogy megakadályozza a hamis gyógyszerek forgalomba kerülését. A gyógyszer-verifikációs rendszer működését 2019 februárjától mindenki…
A magyar állam hasznosítja a MALÉV balkáni repülési jogairól
A magyar állam több mint négymilliárd forinttal dotálja majd, hogy a Wizz Air tavasztól négy éven keresztül hetente kétszer repül Budapest és a nyugat-balkáni fővárosok…
A magyaroknak is fizetni kell majd a német autópályákon
Németország kérhet útdíjat a külföldiektől az autópályák használatáért, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a német autópályákra vonatkozó „tisztességes és megkülönböztetéstől mentes” útdíj bevezetését. Az útdíjat…
Termelésinformatika-kutatási konzorcium alakul
Mintegy nyolcmilliárd forinttal (26 millió euró) támogatja az Európai Bizottság két új magyar kutatási konzorcium létrehozását a termelésinformatika és termelésirányítás, valamint a molekuláris orvostudományok területén…
Brüsszel a szabad kereskedelmi tárgyalások leállásra számít
Az amerikai elnökválasztás eredménye miatt az Európai Unió és az Egyesült Államok között zajló szabadkereskedelmi tárgyalások (TTIP) határozatlan idejű szüneteltetésére lehet számítani – jelentette ki…
MLE: van megoldás a CEMT által okozott károk enyhítésére
Sok hazai áruszállítással foglalkozó szakember véli úgy, hogy a CEMT nemzetközi áruszállítási engedély napjainkban komoly egyensúlyzavarokat, károkat okoz a magyar fuvarpiacon — állítja alábbi cikkében…