Újabb részletek derültek ki a lengyel-magyar vasútprojektről

Eddig szűkszavúan nyilatkozott a magyar kormány a Budapestet Varsóval összekötő gyorsvasútról. Most már egy konkrét útvonalról is beszélt Szijjártó Péter külügyminiszter, ez volt az, amelyet már a kezdetektől szeretett volna a kormány.

A négy visegrádi ország illetékes miniszterei megállapodtak arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül az országaikat összekötő gyorsvasút építéséről – közölte az MTI-vel szerdán a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Miközben a gazdasági növekedést illetően a visegrádi csoport az uniós fejlődés motorja, az infrastrukturális hálózat kiépítettségében le kell gyűrni a versenyhátrányt – véli Szijjártó Péter.

A V4-országok ezért összefogtak, és megkezdik a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a Budapestről Pozsonyon és Brünnön át Varsóba haladó gyorsvasút megépítésére – mondta el Szijjártó Péter.

A magyar kormány 1,5 milliárd forintot biztosított a tanulmány kidolgozására. A közbeszerzési eljárást még az ősz folyamán kiírják annak érdekében, hogy a tanulmány jövő ősszel a döntéshozók asztalára kerülhessen – mondta el Szijjártó Péter.

A Napi.hu még a tavasszal lengyel minisztériumi értesülések alapján részletesen beszámolt a gyorsvasút tervéről, amelyet a magyar fél egyáltalán nem kommunikált korábban. Akkor kiderült, hogy részletes útvonaltervek is rendelkezésre állnak a projekthez, de lapunk kérdésére egy márciusi kormányinfón Lázár János akkori kancelláriaminiszter csak annyit árult el, hogy valóban napirenden van a Varsó-Budapest vasútvonal gyorsítása.

 

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb-reszletek-derultek-ki-a-lengyel-magyar-vasutprojektrol.669252.html

Author: admin