Kategória: Tömegközlekedés
Ingyenes lesz a városi tömegközlekedés Dunaszerdahelyen
Ingyenes lesz a városi autóbuszokkal való közlekedés Dunaszerdahelyen. Erről a képviselő-testület az idei választási időszak utolsó ülésén, szeptember 28-án döntött. Hogy mikortól vezetik be az…
Okosan is ki lehet tiltani az autókat a belvárosból
Folyamatos támadások érik a főváros vezetését azért, hogy a közlekedés zöldítése dugókat okoz a legforgalmasabb utakon. Pedig maga az elképzelés nem ördögtől való. Oslóban, Ljubljanában…
Ingyenes lett a tömegközlekedés Révkomáromban (Komarno)
Egyelőre kevesen tudják Komáromban, hogy januártól ingyenes a tömegközlekedés a városban. A helyiek szerint sűrűbb buszjáratokkal lehetne elérni, hogy többen a városi buszt válasszák. Az…
Egy jeggyel lehet majd buszról vonatra átszállva utazni
Országos közlekedési tarifaközösség létrehozásán dolgozik a kormány, a távolsági autóbuszokon, vonatokon, városi járműveken egyetlen jeggyel lehet majd utazni – mondta a Mosóczi László, az Innovációs…
Az észt fővárosban ingyenes a tömegközlekedés, és így is nyereséggel jönnek ki belőle
Olyan ismertséget szerzett az ingyenes tömegközlekedéssel Tallinn, ez az apró, mindössze 450 ezres balti főváros, amit máshogyan biztosan nem tudtak volna elérni. Már ezért is…
Miért van ennyi közlekedési baleset?
Az utóbbi hónapok pocsék közlekedésbiztonsági mutatói miatt fájhat a rendőrség feje, ezért egymást érik a nagyszabású ellenőrzések. Rendszeresen megmutatják, ha fogtak néhány gyorshajtót, és a…
Nő az internetes jegyvásárlás népszerűsége a vasúton
Az egy hónappal ezelőtt, menetrendváltáskor bevezetett, új kedvezményeknek köszönhetően lendületesen nő az internetes jegyvásárlás népszerűsége: december 8-tól január 7-ig 42%-kal többen váltották meg online a…
Olyan népszerű a reptéri busz, hogy egyre nagyobb gond az utasok szállítása
A csúcsidőszakokban sokszor előfordul, hogy az utasok nem férnek fel a 100E jelzésű reptéri buszjáratra, amely annak a jele, hogy rossz a menetrend – írja…
A gyorsvasutak 1.000 km.-ig már versenyképesek a repülőgépekkel
Nem szeretsz repülni? Semmi gond, lehet, hogy már nem kell sokáig a légitársaságokra hagyatkoznod, ha nem a tengerentúlra készülsz, hanem csak rövidebb utakat szeretnél gyorsan…
Elindul az első Rigó-busz
Hamarosan forgalomba áll az első, a Rigó nevű elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó járműfedélzeti érvényesítő készülékekkel felszerelt autóbusz Budapesten, áll a BKK közleményében. Az új készülékekkel felszerelt…
A metró fejlesztésének távlatai Budapesten
Nyilvánosságra került Riz Levente, Rákosmente polgármesterének beszéde, amit a XVII. kerületi önkormányzat decemberi ülésén mondott el: eszerint 2020-ban elindulhatna egy rákoskeresztúri végállomással rendelkező metrószárnyvonal építése….
A szupervonatok már körbeérnék a Földet
A terrorkockázat és a szórványos balesetek ellenére a szuperexpresszek nagyon biztonságosak, és immár nemcsak a légi járatokkal, hanem egymással is vetélkednek az utasokért. Körbeérték a…
Magyarországon a legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálos biciklisbalesetek száma az EU-ban
Az elmúlt évtizedben nagyon sokat javult a kerékpárosok elfogadottsága az utakon, különösen a fővárosban, ahol robbanásszerűen emelkedett a biciklizők száma az utóbbi években. Ám az…
Rengeteg sofőrt keresnek: 400 ezres fizetés, B-s jogsi is elég
Ablakokra ragasztott hirdetéssel toboroz sofőrt a BKV. Nem árul zsákba macskát a vállalat, a fizetést és az egyéb juttatásokat is kitették az ablakba. Az átképzést…
Továbbra is dízelvonat jár a villamosított Budapest-Esztergom vasútvonalon
Két év csúszással, öt és fél év alatt elkészült idén ősszel a Budapest-Esztergom vasútvonal villamosítása, a beruházás 78 milliárd forintba került. A pályaszakasz október óta…
Krónikus a buszvezetők hiánya a BKV-nál
Akkora a sofőrhiány, hogy a BKV már bárkit kiküldene vezetni a cégtől, akinek van jogosítványa. Van, aki szabadságot vesz ki, hogy mellékállásban vezessen. Szerelőket, mérnököket,…
Meghosszabbítják a budapesti 1-es villamos vonalát
A budapesti villamoshálózat fejlesztése keretében az Etele térig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát. 2019 elejétől Budapest leghosszabb, számos fontos csomópontot átszelő villamosvonala újabb átszállásmentes kapcsolatot…
Mobilon is lehet vonatjegyet venni
Alkalmazáson belüli jegyvásárlással bővíti telefonos alkalmazását a MÁV. A más városban tanuló egyetemistáktól a gyakran ingázó dolgozóknak is kényelmes lesz: pár érintéssel lehet majd vonatjegyet…
Sokkal drágább lesz az egyes villamos meghosszabbítása
7,35 milliárdra tette a BKK az egyes villamos Etele térig történő meghosszabbítását, bizonyos pesti oldali villamosfelújítási munkákkal együtt. Ma azonban az jött ki a Közbeszerzési…
Az önvezető taxik vehetik át a gépkocsik helyét
Hamar eljöhet az a pillanat, amikor hagyományos autónkat már nem lesz érdemes beindítani, mert a kedvenc szolgáltatónk feleannyiért elvisz minket úticélunkhoz, háztól házig. Ha a…