A német miniszter visszaadta a Tesláját és kért egy Mercedest helyette

Néhány hónap alatt nagyot fordult a világ, Észak-Rajna-Vesztfália környezetvédelmi minisztere, Johannes Remmel visszaadta szolgálati Tesláját és kért helyette egy plug-in hibrid Mercedest. A Zöld Párt politikusa döntését az ígértnél kisebb hatótávolsággal és a töltőinfrastruktúra hiányosságaival indokolta elsősorban.

Pár hónapja a sajtó beszámolt arról, hogy Észak-Rajna-Vesztfália környezetvédelmi minisztere, Johannes Remmel bátor lépésre szánta rá magát, német autó helyett rendelt magának egy Tesla Model S-t. Döntéséért természetesen sokan kezdték támadni a Zöld Párt politikusát, hiszen milyen dolog az, hogy ahelyett, hogy a hazai ipart támogatja, amerikai autóval furikázik.

Remmelt nem hatották meg túlságosan a támadások, kijelentette, hogy egész egyszerűen nem volt más választása, mivel egyik német gyártó sem rendelkezik olyan modellel, amelyik megfelelt volna az igényeinek. Számára ugyanis nagyon fontos volt a választás során az elektromos autó hatótávolsága amiatt, hogy kényelmesen tudjon közlekedni Észak-Rajna-Vesztfáliában.

De ilyen rövid idő alatt is nagyot tud fordulni a világ, Remmel 43 út után ugyanis visszaadta a Tesláját a flottakezelőnek és kért helyette egy Mercedes S 500 plug-in hibridet. Döntését több dologgal is indokolta, a legnyomósabb érv az ígértnél kisebb hatótávolság volt. Remmel szerint ugyanis a Tesla által kommunikált 500 kilométeres hatótávolságot sokszor nem tudta teljesíteni a Model S. Volt olyan eset, amikor 150 kilométer után kénytelen volt visszafordulni, mert nem maradt volna elég energia az akkumulátorban ahhoz, hogy célba érjen. A hatótávolság mellett a gyér töltőinfrastruktúra és a hosszú töltési idő is többször nehezítette a jármű felhasználását a környezetvédelmi miniszter állítása szerint.

Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy a hatótávolság és a felhasználás módja között nagyon szoros összefüggés van, hogyha a német környezetvédelmi miniszter a szolgálati útjai során keményen hajtotta a Teslát, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy nem tudta teljesíteni a prospektusban szereplő hatótávolságot. Ahogy az ellenkezőjére is létezik szélsőséges példa, amikor annyira odafigyelnek a felhasználás során, hogy a Model S képes több mint 1 000 kilométer megtételére egyetlen töltéssel. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyér töltőhálózat nem elsősorban a Tesla hibája, a cég folyamatosan telepíti a saját nagyteljesítményű Superchargereit, de a nagyobb állami szerepvállalásra is szükség lenne a szükséges infrastruktúra kiépüléséhez.

A jövőben egyébként egyáltalán nem lennénk meglepődve, hogyha az elektromos autók valóságban megtehető hatótávolsága központi téma lenne Németországban és a világban.

A gyártók által megadott adatok ugyanis sokszor magasabbak lehetnek annál, mint amit a valóságban meg tud tenni egy elektromos autó. Ez pedig komoly támadási felületet adhat, ugyanis sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy a hatótávolság, ahogy fentebb már írtuk, nagyban függ a sofőr vezetési stílusától, illetve a külső körülményektől.

Forrás:

http://gas2.org/2017/08/23/german-minister-gives-thumbs-tesla-model-s/

Author: admin