Két év csúszással, öt és fél év alatt elkészült idén ősszel a Budapest-Esztergom vasútvonal villamosítása, a beruházás 78 milliárd forintba került. A pályaszakasz október óta üzemkész, de villannyal hajtott vonat még nem jutott el Esztergomig. Tegnap kellett volna indulnia az első járatnak – írta a 444.hu.
Nem sikerült a biztosítóberendezések engedélyeztetését elintézni, ezért márciusig dízelvonatokat indít Esztergomig a MÁV, derült ki korábban, egy vonatpár kivételével. A Piliscsabáig, majd onnan vissza közlekedő Flirt vonatnak hétfőn kellett volna teljesítenie az első útját, de az mégsem indult el hajnalban a Nyugatiból – számolt be a 444.hu.
A HVG kérdésére a MÁV közölte: ők felkészültek az indulásra, de azt az utolsó pillanatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. lefújta. Az ok: „nem sikerült még a hírközlő hálózatok zavartalanságának elfogadható mértékét igazoló hozzájáruló nyilatkozat beszerzése”, ezért nem engedélyezték a villamos motorvonat közlekedését.
Forrás: http://www.bumm.sk/regio/2017/12/12/tovabbra-is-dizelvonat-docog-a-villamositott-budapest-esztergom-vasutvonalon