Kiszámolta a Bloomberg, milyen ára lenne annak, ha Donald Trump kívánságának megfelelően az Egyesült Államokban gyártanák az iPhone-okat. Brutális eredmény jött ki.
Tárgyalni kezdett az Apple legfontosabb kínai gyártójával, a Foxconnal arról, hogyan tudnák a távol-keleti országban zajló gyártást a cég hazájába, az Egyesült Államokba költöztetni. A cég nem önszántából térne haza: a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump gazdasági programjának egyik alapeleme ugyanis éppen a gyártás Amerikába költöztetése lenne, sőt, egy kampánybeszédében a technológiai óriáscégtől várta ezt el.
Trump híveinek bizonyára tetszene az, ha az iPhone-t vagy a MacBookokat az USA-ban szerelnék össze, kár, hogy ez soha nem fog megtörténni – prognosztizálja a Bloomberg. A hírügynökség technológiai szakblogja szerint ugyanis sem a munkaerő, sem a szükséges ellátási lánc nincs meg ehhez.
Ázsia ugyanis már jóval azelőtt központi szerepet játszott a cég gyártásában, hogy a világ legnagyobb cégévé nőtte ki magát. Első távol-keleti üzemét 1981-ben nyitotta meg Szingapúrban, és a választás akkor sem volt véletlen. A gyorsan fejlődő városállamban nem csupán az adózási környezet volt ideális, de a gyártási és szállítási infrastruktúra, a tudás és a beszállítói lánc is.
Később Kína is felzárkózott, így 2004-re az Apple az utolsó amerikai gyárát is bezárta, és a távol-keleti országot – Trump mostani fő ellenségét – tette meg ipari központtá. Kínában persze leginkább az óriási rendelkezésre álló munkaerő-kapacitás lehetett vonzó és természetesen a dolgozók alacsony bérköltsége.
Ma a legnagyobb iPhone-gyár Csengcsouban 110 ezer embert alkalmaz, a létszám pedig – ha szükséges – ennek akár a duplájára is növelhető. Tavaly, az iPhone 6S bevezetése előtt még 100 ezer embert vettek fel a gyártás meggyorsítása érdekében. Az Egyesült Államokban mindez elképzelhetetlen lenne, függetlenül attól, az elnök mit gondol – jegyzi meg a Bloomberg. A sencseni Foxconn-gyár – amely leginkább az embertelen munkakörülmények miatt elkövetett öngyilkosságokkal került be a hírekbe – 240 ezer embert alkalmaz.
Forrás:
http://hvg.hu/gazdasag/20161125_Senki_nem_jarna_jol_ha_Amerikaban_gyartanak_az_iPhonet