Jelentősen nőttek a „szupertraffipaxok” büntetései 2017 első felében

A Vezess.hu utánajárt, hogy 2017 első félévében milyen értékben küldtek ki csekkeket a gyorshajtó autósoknak. Az ORFK válaszai alapján igen jelentős bírságnövekedésre lehet következtetni 2016-hoz képest.

Sebességtúllépés miatt összesen 6,582 milliárd forint bírság került kiszabásra, s több mint 190 ezer darab bírságot szórtak szét a szupertraffipaxok felvételei alapján a rendőrök 2017 első hat hónapjában a szabályszegő autósoknak .

A számok komoly megugrást jeleznek, hiszen 2016 egésze során a felvételek alapján ténylegesen kiszabott, jogerőssé vált teljes bírság összege körülbelül 8,973 milliárd forint volt  és 265 731 esetben szabtak ki bírságot a traffipaxok révén – írta meg korábban az autoszektor.hu, az Országos Rendőr-főkapitányság adatai alapján.

A portál szerint a közel 200 ezer bírságból a megengedett sebességet túllépők mellett jutott valamennyi a közlekedési lámpák és a vasúti átjárók pirosán áthajtóknak, a sztrádák leállósávját használóknak, valamint a behajtani tilos táblát és a kötelező haladási irányt megszegőknek.

Nem tudni, hogy 2017 első felében kinek mennyi jutott pontosan, de a rendőrség korábbi adatai alapján valószínűsíthető, hogy akár 99 százaléknál is több lehet ebből a gyorshajtásos ügy.

A sebességhatárt átlépőket 30 ezertől 300 ezer forintig bírságolhatják a rendőrök. A legvastagabb, azaz 300 ezer forintos csekkből 53 darabot küldtek ki 2017 első felében, árulta el a vezess.hu-nak az ORFK.

 

Forrás:

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/durva_dolog_derult_ki_a_szupertraffipaxokrol_ez_minden_autosnak_figyemeztetes.645863.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Author: admin