Az önvezető autók már készülnek, hallottunk már önvezető repülőkről és nem maradhatnak ki a sorból a vízi járművek sem. A hírek szerint a japán Nippon Yusen 2019-ben kezdi meg az önvezető teherhajó tesztelését.
A próbautak során lesz legénység a hajón készenlétben, ha esetleg biztonsági okokból be kellene avatkozni. Ha minden jól megy, akkor végül nem is lesz szükség a legénységre, ami jelentős költségmegtakarítást eredményezne a cégnek.
A tengeri szállítmányozással foglalkozó vállalat már tavaly közölte, hogy együttműködik a radarokat gyártó Furuno Eectric nevű céggel és a kommunikációs eszközöket gyártó Japan Radio és a Tokyo Keiki nevű vállalatokkal. Azt a technológiát próbálják meg kidolgozni, hogy hogyan tudják elkerülni az önvezető hajók az ütközést. A japán kormány is támogatja a kezdeményezést, például igyekszik nemzetközi és hazai szabályokat kidolgozni az önvezető hajózásra.
Mások sem akarnak lemaradni, a BHP Billiton, a Yara International és a Rolls-Royce Holdings is fejleszt önvezető hajókat.
Forrás: