Bezárul az M0 körgyűrű

Közbeszerzést hirdetett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) az M0-s autóút nyugati szektorának 10-es számú főútja és az M1-es autópálya közti szakaszra – írja a Magyar Idők. A nyertes pályázónak környezeti hatástanulmányt kell készítenie, és meg kell szereznie a jogerős környezetvédelmi engedélyt is.

A NIF még 2010-ben készített dokumentációt a tervezett beruházás megvalósíthatóságának tanulmányozásáról. A tervező feladata az lesz, hogy ezt felülvizsgálja, illetve szükség esetén kiegészítse. Emellett környezetvédelmi, műszaki és gazdasági szempontok alapján is értékelni kell majd a különféle tervezeteket.

Az M0-s nyugati szektorát 2×2 sávos, fizikai elválasztású autóútnak tervezik, ez lesz majd a fővárost körbevevő M0-s autóút befejező szakasza.

Az autóút a Győr felé vezető M1-es autópályát köti majd össze a Pilis felé tartó 10-es úttal, a nyomvonal déli végpontjában a budaörsi körgyűrűhöz csatlakozik majd. Az északi végpont a kivitelezésre váró északi szakaszhoz csatlakozik majd, ez a 10-es a 10-es főutat köti majd össze az M0-ssal a Szentendre felé vezető 11-es út csomópontjánál, Budakalász mellett.

A hiányzó rész megépülésével a nyugat-kelet irányú közlekedés 35 kilométerrel rövidül majd. Az utat várhatóan EU-s forrásból építik majd meg, a kivitelezőt idén választják majd ki, míg az építkezés várhatóan 2022-ben zárul majd le.

Lázár János a legutóbbi kormányinfón elmondta azt is, hogy „rendkívül magas” költségekkel kell majd számolni, mivel a budai hegyek alatt több kilométeres alagutakban futna gyorsforgalmi út és viaduktokra is szükség lesz.

Forrás: http://m.portfolio.hu/gazdasag/eldolt-osszezarjak-az-m0-s-korgyurut.264081.html

Author: admin