Fővárosi taxidíjak: extrém elképzelések is az asztalra kerültek

Egy ötlet szerint led panelek kerülhetnének a taxikra, amelyeken reklámok futnának. Az így befolyó tételek válthatnák ki a díjemelést. Ugyanakkor egy szakmai forrásunk szerint ez kivitelezhetetlen, a főváros és a tarifákról szóló megbeszélés nem ebbe az irányba tart.

Egészen széles az ötlethalmaz, amely előkerül a taxis tarifák emelése kapcsán. Reklámokon múlhat, hogy lesz-e tarifaemelkedés a budapesti taxis piacon vagy sem. A Zoom.hu információ szerint ugyanis akadt egy olyan javaslatcsomag, amely ezt veti fel. Pontosabban azt, hogy a reklámozásból befolyó bevételekkel váltsák ki a taxisok vágyát, az áremelést. A kivitelezés azonban jelenleg elég meglepőnek hangzik, kérdés valóban lehet-e belőle valami.

Arról már hetek óta lehetett hallani, hogy a taxisok és szakmai szervezeteik több fórumon is szorgalmazták a fuvardíjak emelését. Egészen pontosan az eredeti javaslat éjszakai és hétvégi tarifa bevezetése lett volna, ám ez végül egy általános díjnövekedésben „csapódott le.” Az egyik tervezet szerint a kilométerenkénti tétel 280 forintról 320 forintra emelkedne. Az autó – például dugóban – állása alatt percenként 80 forintot kellene fizetni a mostani 70 forinttal szemben, míg a kiállási díj 450-ről ugrana 600 forintra. Ez mondjuk jóval több, mint amit a sofőrök korábban emlegettek éjszakai tarifák növelése esetén. Ők ugyanis 10 százalékos pluszról beszéltek.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke lapunknak annyit mondott, a díjemelés kérdése még egyeztetés alatt van. Novemberben volt egy találkozó a felek között, ott egy józan mértékű emelésről volt szó. Felvetésünkre, hogy a „józan mértékű” tétel lehet-e kevesebb a korábban ismerté vált számoknál, annyit válaszolt: abszolút. Azon dolgoznak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) illetékes testületénél, hogy egy használható és megalapozott javaslatcsomag készüljön el, amit akár már idén be lehet nyújtani a fővárosnak.

Úgy tudjuk azonban, hogy az említett novemberi egyeztetésen a főváros részéről elhangzott egy kérés, amely szerint vizsgálják meg a taxisok, hogy milyen költségcsökkentésekkel lehetne ellentételezni a tarifaemelést.

Nos, ismereteink szerint a taxisok részéről egy elég látványos megoldás merült fel, amelynek az alapja az lenne, hogy a taxik ismét reklámfelületté válnának.

Az elképzelés arról szól, hogy a kocsik tetejére led paneleket helyeznének el. A kocsik oldalára így nem kerülnének hirdetések, azok ezeken a paneleken futnának. A korábban látott gyakorlathoz képest – mielőtt a sárga színt bevezették és a fővárosi rendeletben szabályozták a külcsínt – annyi lenne a változás, hogy akkor a reklámozásból befolyó források a fuvarszervezőkhöz futottak be, most azonban nem. Ezek a tételek a sofőrökhöz kerülnének. Ha ez összeállna, forrásunk szerint elkerülhető lenne a díjemelés.

Csertek István, az Európai Taxis Egyesület (ETE) elnöke lapunk megkeresésére úgy válaszolt, hogy valóban dolgoznak egy erről szóló javaslatcsomagon. Hogy a pontos megvalósítás hogyan is nézne ki, arról konkrétumokat azért nem árult el. Kérdés pedig akad bőven. Felvetődik, hogy ki is szervezné a reklámokat, ki szállítaná a paneleket, s végül is azok megvásárlását ki és hogyan finanszírozná. Csertek szerint bőven meg lehetne oldani a működtetést, úgy hogy ez ne okozzon újabb kiadásokat a taxisoknak, a rendszer is fenntartható legyen, s a költségeket is megtérüljenek. Más kérdés, hogy a jelenlegi hazai viszonyok nehezen látszik, hogyan is lehetne ezt megvalósítani. Csertek azonban megjegyezte, szerinte ez nem egy megalapozatlan vízió.

Egy a tárgyalásokhoz közeli, a piacra rálátó forrásunk szerint ez a javaslat valóban előkerült. Ez azonban aligha váltaná ki az emelést.

Amíg szabad volt a reklámozás, addig nem nagyon volt erre fizetőképes kereslet. Komolyabb bevételek nem keletkeztek.

Annyit tett hozzá, hogy a nem ebbe az irányba tart a főváros és a szakmai szervezetek közötti megbeszélés, ami egyébként “jelenleg nem tart sehol.” Az viszont biztos, hogy ezen a téren a dolgokat fel kell pörgetni, mert a városháza az egyeztetések befejezéseként március végét jelölte meg – tette hozzá.

 

Forrás: https://zoom.hu/hir/2017/12/13/fovarosi-taxidijak-extrem-elkepzelesek-is-az-asztalra-kerultek/

Author: admin