Kategória: Közlekedésszervezés
700 milliárd forintba kerülhet a Budapest-Belgrád vasútvonal
A magyar kormány már egy éve hozott egy határozatot arról, hogy milyen konstrukcióval építené meg a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonalat, amelyen a kínai áruk száguldanának…
EKÁER változások a 2017-es adócsomagban
Az EKÁER tekintetében újdonságok és jelentőséggel bíró változások is bekerültek az érintett szabályozások szövegébe. Fontos és lényeges változás az Adózás Rendjéről Szóló törvényben, hogy az…
Egyszerűbb bejelentés az EKÁER-ben
Az engedélyezett gazdálkodók az október 13-ától hatályos jogszabálymódosítással egyszerűbb bejelentést tehetnek az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben (EKÁER) – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)…
Ideiglenes határzár a pozsonyi EU csúcs miatt
A Pozsonyban tartandó uniós csúcstalálkozó miatt korlátozásokat vezettek be a magyar-szlovák határátkelőhelyeken a szlovák hatóságok. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatása szerint pénteken…
A Google beszáll a fuvarpiacba
Az internetes vállalat a Waze alkalmazással kötné össze az autósokat, kilométerenként száz forint alatti összegből kijöhet az utazás. Megosztáson alapuló közlekedési szolgáltatást indít a Google,…
Először csökkent az e-matrica vásárlók száma
A fizetős úthálózat kiterjesztése óta nem történt olyan, hogy éves bázison csökkent volna az eladott e-matricák száma és a bevétel. Áprilisban ez történt. Idén áprilisban…
Elmarad a dugódíj?
A 2018-as országgyűlési választások előtt, politikai kockázatok miatt szinte biztosan nem vezetik be Budapesten a dugódíjat – tudta meg az Origo. Ahelyett, hogy bevezetnék a…
Uber-szerű alkalmazás a budapesti taxisoknál is? Ez lenne a jó válasz a tüntetések helyett!
Új, mobilalkalmazással egybekötött fizetési lehetőséget fejlesztett ki két budapesti taxiscég. A taxitársaságok az Uber korszerűségre építő kampányára reagálva fél évvel ezelőtt kezdtek hozzá az ilyen…
Uber: Nem lehet a szőnyeg alá söpörni 150 ezer felhasználót
A személyi szállítást forradalmasította a közösségi alapú Uber Budapesten is. Mivel eltűnt az árverseny a piacról a viteldíjak egységesítése miatt, nem tudtak a taxisok velük…
Munkában a szupertraffipaxok: egy hónap alatt egymilliárdos bírság
Működése első hónapjában egymilliárd forintos bevételt hozhatott a mindentudó fix traffipax rendszer, amely 29 ezer gyorshajtót fülelt le. A rendőrség ennél többet várt. Naponta egymillió…